Nem Saullal és Lizával kezdődött a magyar filmművészet- jöjjön egy kis rövid áttekintés az elmúlt száz évről.

1. A némafilmes időszakból kevés alkotás maradt fenn, ráadásul azok stílusa mára annyira idegen a nézők számára, hogy inkább csak érdekességként lehet említeni ezt a korszakot. No nem mintha ne lettek volna komoly egyéniségei azoknak az éveknek: például a később külföldön híressé vált Korda Sándor is futószalagon gyártotta a némafilmeket.

2. A magyar hangosfilmek közül mindjárt a második igazi klasszikus: a Hyppolit, a lakáj 1931-ben készült, Kabos Gyula és Csortos Gyula főszereplésével. Feltűnik benne Gózon Gyula és Jávor Pál is a máig híres magyar színészek közül. A Hyppolit tökéletes példája a szórakoztató, kitűnően elkészített magyar vígjátékoknak, amelyekből bőven készült a harmincas években. Azt az időszakot a profizmus jellemezte, ugyanis a forgatókönyvírók, rendezők, operatőrök is tudták a dolgukat. Ám az legenda, hogy minden ami akkor készült, maradandó alkotás lett volna. Voltak tipikus műfajok, komédiák, romantikus filmek és melodrámák készültek- többnyire közönségigényt kiszolgáló, korrekt filmek ezek, amelyek egy része mai szemmel nézve is jó. Ez sem kis eredmény, hiszen a filmipar akkoriban legalább működött, prosperált.

3. A háború előtti évek remek színészegyéniségei között voltak hőszerelmesek, imádott színésznők, remek karakterszínészek. A már említett Kabos Gyula mellett kiemelkedő egyéniség volt a vígjátékok sorát sikerre vivő Latabár Kálmán, míg Jávor Pál mellett Páger Antal, Ráday Imre, Básti Lajos, Szabó Sándor kaptak többek között izgalmas főszerepeket romantikus vagy drámai filmekben. A csinos, fiatal színésznők egész sora hódított a mozivásznokon: Perczel Zita, Szeleczky Zita, Tolnay Klári, Simor Erzsi, Szörényi Éva, Karády Katalin és a többiek éppen olyan sztárok voltak a maguk korában, mint napjaink celebjei. Bulvárlapokban, színes magazinokban találkozhattak voltak a rajongók. És ami a legszebb, a felsorolt színészek képzett, tehetséges művészek voltak.

4. A második világháború előtt, alatt, után sok alkotó hagyta el az országot ilyen-olyan okokból. Fájdalmas veszteség volt ez a magyar filmművészet számára- emigrált például Kabos Gyula a németek térnyerése előtt, míg Páger Antal 1945 után távozott. Volt, aki soha nem is tért vissza, mások csak sok év után.

5. Az 1942-ben készült Emberek a havason sokak szerint a korszak legfontosabb filmje. Magával ragadó alkotás ez, egészen emlékezetes jelenetekkel. Úgy tartják, az olasz filmesek egész generációjára volt nagy hatással a velencei fesztiválon is díjazott alkotás. Ám a film alkotóinak sorsa jellemzi a viharos korszakot: a rendező, Szőts István 1947-ben készített még egy filmet, aztán ellehetetlenítették, és 1956-ben elhagyta az országot, hogy aztán Ausztriában művészeti tárgyú dokumentumfilmeket forgasson. A forgatókönyvet jegyző Nyírő József a nyilasok közé sodródott, ő 1945 után soha nem tért haza, és politikai szerepvállalása miatt nevét idehaza említeni sem lehetett.

6. A kommunista befolyás erősödése előtt még készültek fontos filmek, például az Ének a búzamezőkről illetve a Valahol Európában. (Utóbbi rendezője, Radványi Géza szintén elhagyta az országot.) A Valahol Európában talán aktuálisabb is lehet most, mint valaha- elgondolkodtató klasszikus.

7. Ahogy a kommunista párt befolyása egyre növekedett, egyre több sematikus, demagóg, pillanatnyi politikai célokat kiszolgáló filmet forgattak. Még mindig ugyanazok a remek szakemberek dolgoztak a filmgyárban mint annak idején, tehát ezek tulajdonképpen jól megírt, profin elkészített filmek, amik a korszak legjobb színészeit vonultatták fel- csak éppen olyan témákat dolgoztak fel, mint a szocialista brigádmozgalom, az ötéves tervet szabotáló reakciósok mesterkedése vagy a pártszerű kultúrmunka. Az viszont mindenképpen említendő, hogy olyan színészek kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, mint Szirtes Ádám, Soós Imre, Molnár Tibor, Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Zenthe Ferenc, Bitskey Tibor, Vass Éva, Ruttkai Éva, Ferrari Violetta. 

8. A kemény diktatúra az 1956-os forradalomba torkollt, de a változásnak már korábban is voltak érezhető jelei. Néhány filmet betiltottak (Keserű igazság, Az eltüsszentett birodalom), ami jelezte, pár filmnek sikerült az előkészítés során megtévesztenie a cenzorokat. A bemutatott alkotások között pedig voltak igazi gyöngyszemek, mint Fábri Zoltántól az 1955-ös Körhinta és az 1956-os Hannibál tanár úr. Ezek ma is a magyar filmművészet legfontosabb alkotásai közé tartoznak és messze elszakadtak a sematikus filmektől.

9. A Kádár-korszakban elsősorban a hatvanas évektől a kiemelkedő filmes alkotók bizonyos szabadságot kaptak, és egy nagyon termékeny, nagyon izgalmas évtized következett. A szerzői filmesek közül remek alkotásokkal jelentkezett Szabó István (Álmodozások kora, Apa), Gaál István (Sodrásban), Sára Sándor (Feldobott kő), Kósa Ferenc (Tízezer nap), Kovács András (Hideg napok). Nem lehet kihagyni Jancsó Miklós nevét sem, akinek filmjei közül személyes kedvencem az Oldás és kötés illetve természetesen a Szegénylegények. Utóbbi a hatvanas évek egyik legfontosabb magyar filmje.

10. Meg kell jegyezni, hogy a szórakoztató filmek terén is meghatározó volt ez a korszak, hiszen Keleti Márton két 1965-ös alkotása is klasszikussá vált: A tizedes meg a többiek illetve a Butaságom története is máig maradandó alkotás. Még megvolt a régi filmesek rutinja, akik képesek voltak egy működő forgatókönyvet megírni, jó szereplőket válogatni, és élvezetes filmet rendezni. Ekkortájt jelöltek először magyar filmet Oscar-díjra A Pál utcai fiúk révén, és ekkor született a betiltott, de szerencsére meg nem semmisített szatíra, A tanú  is.

11. Ha személyes véleményem kérdezi valaki, a hetvenes évektől változott meg valami végletesen a magyar filmben. A Szindbád (1971, Huszárik Zoltán) még a legjobb alkotások közé sorolható, de aztán a szórakoztató filmek egyre kevésbé működtek, az ún. művészfilmek készítői egyre kevésbé törődtek a közönséggel, és a közönség is egyre kevésbé volt kíváncsi rájuk. Nem állítom, hogy ne születtek volna fontos filmek (80 huszár, Az ötödik pecsét, Angi Vera, Régi idők focija például), valami mégis megtört.

12. A nyolcvanas években mintha egymás mellett létezett volna a Bujtor István által megteremtett, a Bud Spencer-filmek nyomdokain haladó szórakoztató stílus (A pogány madonna, Csak semmi pánik), a kiemelkedő nemzetközi sikereket hozó Szabó István rendezte trilógia Klaus Maria Brandauer főszereplésével (a Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen is Oscar-jelölt volt, a Mephisto el is nyerte a legjobb külföldi filmnek járó szobrot), és az alig nézett művészfilmek. Születtek azért még jó filmek (Megáll az idő, Eldorádó például), de még több olyan, amikre senki nem emlékszik.

13. A rendszerváltás után sem vált üzleti alapúvá a filmkészítés. Ugyan producernek kezdték magukat nevezni sokan, valójában ugyanúgy állami pénzforrásokat akartak szerezni. A kilencvenes években kevés klasszikus alkotás született, zajos fesztiválsikerekből se nagyon akadt. Próbálkoztak a közönségfilm felélesztésével, és az új évezredben jött is pár olyan alkotás, amire még biztos sokan emlékeznek (például Valami Amerika, Üvegtigris, Kontroll), így ezekről nem is nagyon mesélek. Ám valamiért még mindig létezik a művészfilm és közönségfilm szembeállítás, mintha egy komoly témákat feszegető filmmel szemben ne lehetne tisztességes nézettségi elvárásokat támasztani, és egy népszerűnek szánt mozi ne lehetne profin megcsinált műfaji film (krimi, thriller, vígjáték, satöbbi). 

14. Van ugyan mozgolódás a mai magyar filméletben, ám az tény, mindmáig a közpénz mozgatja a hazai filmgyártást. Akadnak kisebb közönségsikerek és fesztiváldíjak, de hogy 50 év múlva egy hasonló cikkben hányat említenek meg a mai filmek közül egy hasonló témájú cikkben, azt nem tudom...